Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2002.12.05. A TESTÉPÍTŐK TONNÁKAT EMELNEK A SIKERÉRT

2009.06.27
A TESTÉPÍTŐK TONNÁKAT EMELNEK A SIKERÉRT
Forrás: Kelet Magyarország 2002.12.05.
 
Megszállott ember hírében áll Székely László, aki mintegy tíz évvel ezelőtt saját erőből teremtette meg a Virágh Ferenc utca végén, testépítő edzőtermét, nemcsak saját részére, hanem a szűkebb rokonságához tartozóknak, s persze barátainak.
A kezdetben picinyke konditermet a Botond Sport Club tagjai közben fejlesztették, s az alapterületét megkétszerezték. Az eltelt évek alatt világbajnoki helyezetteket, magyar bajnokokat „adott” az egyesület, amelynek tagjai testüket nem csupán önmaguk egészségéért építik, hanem a versenyeken való sikeres szereplésért. Ebbéli tevékenységüket Kisvárdán kevéssé ismerik (el), s ezért nem is támogatják, pedig az iskolai sportsikerek mellett ez a klub is számos nemzetközi és hazai versenyről hozott díjat. (Ezt egyébként a sportági szövetség is elismerte.) A klub 1998-tól „szállítja” a sportágnak és Kisvárdának is szóló különféle díjakat. Az itt dolgozó lányok és fiúk mindennap délután két órától este nyolc óráig gyúrják testüket. A Botondosok között ifjú, s idősebb ember egyaránt szerepel és „sanyargatja” magát (amint a kívülállók gyakran fogalmaznak) nap, mint nap.
A foglalkozásokon húsz-harminc sportember vesz részt. A sportágat versenyszerűen űzőknek természetesen a mester állítja össze a napi kötelező penzumot. A kitartó munkájának november elején a Tiszaújvárosban megrendezett Tisza Kupa Női - Férfi Junior Testépítő Magyar Bajnokságon is meglett az eredménye: Kondor István, 17 évesen a 70 kg-os kategóriában 2. míg Rajcsányi György ugyanebben a mezőnyben 3. helyezést ért el. Kondor József 18 évesen a 80 kilogrammosok kategóriájában állhatott a dobogó harmadik fokára. A három fiú két éve foglalkozik a testépítés e szakával. De nem csak ők, másik, mások is keményen dolgoznak az elmúlt évek sikerei, s a friss eredmények láttán.

Tavasszal országos bajnokság lesz. Mint Székely Lászlótól megtudtuk, az elmúlt évek eredményességén, s a mostani sikereken felbuzdulva foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy jövő ősszel – immár másodszor, s a későbbiekben a lehetőségek szerint évente – megrendezik Kisvárdán az országos bajnokság részeként a Botond Kupát.

 

 

Kép

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

botondsport@freemail.hu

(Lacek, 2009.09.30 22:47)

Sajnos a BOTOND KUPA csak egyszer jöhetett létre a későbbiekben nem lett belőle hagyomány. Talán majd 2009 után már más lesz a helyzet.